Cseresznyés kuglóf

Nem garantálom, hogy ez lesz az utolsó cseresznyés recept, de nagy a valószínűsége. Már csak azért is, mert pillanatnyilag nem nagyon van ötletem arra, mit lehet még cseresznyéből készíteni, amit meg is ennénk.
Ehhez a süteményhez Frank Júlia narancsos kuglóf receptjét alakítottam át a céloknak megfelelően. Életem első kuglóf-sütése, ami nem sikerült tökéletesen, de azért bemutatható. Most már tudom, hogy mit kell másképp csinálnom legközelebb, remélhetőleg ez az eredményen is fog majd látszani.

Hozzávalók:
20 dkg cukor
15 dkg rétesliszt
10 dkg vaj
8 gyöngytyúktojás (vagy 6 tyúktojás)
4 evőkanál meggylé (befőttből)
kb. 2 maroknyi kimagozott cseresznye
1 teáskanál sütőpor
csipetnyi só
porcukor

A sütőt 200 fokosra melegítettem. A tojásfehérjét kemény habbá vertem.
A tojások sárgáját jó alaposan elkevertem a cukorral, majd hozzáadtam a meggylevet és a cseresznyét. Megsóztam. A felolvasztott vajat is hozzákevertem, majd a sütőporral elkevert lisztet. Végezetül a kemény habbá vert tojásfehérjét forgattam bele.
Az egészet beleraktam egy szilikonos kuglóf-formába és betettem a sütőbe. Kb. 20 perc után arra a következtetésre jutottam, hogy ha így haladunk, elég az egész, ezért lefedtem sütőpapírral, hogy a teteje ne feketedjen meg teljesen. Ezt a műveletet legközelebb már 10 perc után meg fogom tenni. Összesen kb. 40-45 percig sütöttem, tűpróbával ellenőriztem (jelen esetben egy hurkapálcával, az volt elegendő hosszú). Miután megsült, kiborítottam a formából, majd amikor kihűlt, porcukorral meghintettem.
Bónuszként készítettem egy egyszerű vaníliaöntetet hozzá, isteni lett együtt.


2007. június 11. 13:00 | 2 komment
Kategóriák: Édesség Címkék: cseresznye, retes liszt, sutopor, tojas
írta: Gigi

Eddig 2 komment érkezett ()

  • 1.  Valcsi
    2009. 06. 15. 15:47

    Köszönöm a receptet, nagyon finom! Bár én nem réteslisztet használtam, csak simát, de így is jól sikerült! 1 hét alatt harmadjára sütöm, most utoljára megcsináltam hozzá a vanilliaöntetet is!

    Nagyon ügyes vagy!
    Valcsi

  • 2.  Gigi
    2009. 06. 15. 17:24

    Örülök, hogy sikere volt :-)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.