Mézes zserbó
Gyerekkoromban nekem ez volt "a" zserbó. Ha szóba került valahol a zserbó, lelkesen bólogattam, hogy én azt mennyire szeretem. Aztán egyszer valaki a megkínált az igazi zserbóval, és csalódottan vettem tudomásul, hogy az bizony diós, ergó én kimondottan nem komálom. Maradok a mézes zserbónál :-).

Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt
2 tojás
6 dkg zsír
10 dkg porcukor
1 teáskanál szódabikarbóna
4 evőkanál tejföl
4 kanál olvasztott méz
Összegyúrjuk, 4 részre osztjuk, kinyújtjuk, megsütjük. Itt is elmondhatom, hogy érdemes a tepsi hátoldalán sütni, ha túl magas a fala.
Hozzávalók a töltelékhez:
1 csomag vanília ízű pudingpor (lehet puncs is, de én személy szerint jobban szeretem a vaníliát)
11 dl tej
3 evőkanál cukor
6 evőkanál búzadara
10 dkg porcukor
15 dkg margarin vagy vaj
baracklekvár
tetejére csokimáz (tortabevonóból vagy kakaó+margarinból)
A pudingport a cukorral és 5 dl tejjel megfőzzük. A búzadarát a maradék 6 dl tejjel szintén megfőzzük. A két meleg krémet összekeverjük és hagyjuk kihűlni. Közben a margarint összekeverjük a porcukorral, és ha a krém kihűlt, az egészet alaposan összekeverjük, végül 3 részre osztjuk.
A képen is látható, hogy az alsó lapra megy a krém egyik része, valamint vékonyan baracklekvár, aztán a második lapra is krém, a harmadikra is, és a negyedikre a csokimáz. Az eredeti recept a közepére ajánlja a lekvárt krém nélkül, de szerintem így sokkal jobb.
Igazán finom másnap lesz, amikor már jól megpuhult a tészta.
Kategóriák: Édesség Címkék: baracklekvar, buzadara, cukor, finom liszt, mez, tej, tejfol, tojas, zsir
írta: Gigi
Eddig 14 komment érkezett
(
)
-
1. baba_
2007. 09. 14. 1:34 -
2. nori
2007. 09. 16. 18:12Ez a süti több regi receptesben benne van mint vagy BÖSI vagy GIZI pite:-) egyébként neha mez nelkul keszula teszta es a krembe teszik de mindenkeppen naaaagyon finom:-)))
Anyum gyakran csinalta,kegyetlen kivarni a masnapot hogy felvaghassuk:-)
-
3. Gigi
2007. 09. 16. 19:59Nálunk anyu általában úgy csinálta, hogy csütörtökre elkészítette, mert mi pénteken mentünk haza, így már nem kellett várni.
-
4. tite
2008. 07. 19. 11:32én megcsináltam ezt a sütit, és nagyooon jó lett:) köszi a receptet
-
5. ribizlifozelek
2008. 12. 16. 18:42Nekem is a mezes zserbo a zserbo es az en nagymamam is nagyon finomakat csinalt.
Most hogy olvastam a receptedet, kedvet is kaptam hozza, szinte erzem az izet a szamban.
Megcsinalom :)
Koszi az otletet! -
6. Tünde
2009. 04. 09. 8:03megcsináltam ezt a sütit, és isteni finom lett, köszi a receptet.
-
7. Éva
2009. 09. 18. 17:10Szia!
Nagyon jó a blogod, sok remek ötletet kaptam. Lenne egy kérdésem a mézes zserbóról: a 6 dkg zsír mennyi margarinnal helyettesíthető?
Előre is köszönöm a választ.üdv,
Éva -
8. Gigi
2009. 09. 18. 19:53Szia Éva, örülök, ha tetszik a blog :-). Igazából nem tudnám neked megmondani, hogy 6 dkg zsír mennyi margarinnal helyettesíthető, de ha sütőmargarinban gondolkodunk, akkor annak ált. 70% a zsírtartalma, tehát nagyjából 8,5 dkg margarin tartalmaz 6 dekányi zsírt. Már csak az a kérdés, hogy a több margarintól nem lesz-e a tészta nehezebben kezelhető, ennek elkerülése érdekében én első körben tennék bele 6 dkg margarint és aztán nézném meg a tésztát, igényel-e még többet. Megjegyzem: a margarint egyre kevésbé használom, ha csak tehetem, inkább a vajat választom sütéshez is.
-
9. vandormedve
2009. 12. 20. 22:27Micsoda szerencse, elveszett a receptem de sikerult rabukkanom a tiedre, kosz, en zsirt hasznalok Pork Fat Rules . Ha mar meg kell halni akkor inkabb MEZES ZSERBO legyen az oka
-
10. Erika
2010. 09. 29. 19:47én cukrász vagyok és szerintem senki sem szokta így csinálni h. a barack ízet rá kenje a krémre ez nagy meg döbbenés nekem a tészta közepébe kell
úgy h.
alulra rakunk egy lapot és rá a krémet megint egy lapot és utána kell barack ízel le kenni és megnint lap krém lap és a végén az utolső lap tetejére csokimázt teszünk -
11. Gigi
2010. 10. 02. 16:14Azért olyan sokat nem kell gondolkodni a technikai megoldáson: egyik lapot krémmel kenem, másikat baracklekvárral, majd ráfordítom a lekváros felét a krémes felére. Csak hogy minden két lap között legyen krém, mert így sokkal finomabb, mintha két lap között nincs krém, csak lekvár.
-
12. vera
2010. 12. 04. 15:20Én is megsütöttem ezt a zserbót.
Szerintem jobb mint az eredeti.
Örülök,hogy rátaláltam erre a
receptre.
-
13. Heni
2011. 02. 11. 11:15Nagyon finom már kétszer sütöttük!
-
14. Bodó Tamásné
2011. 12. 24. 10:42Nálunk ez lesz az idén Karácsonykor!
Hálásan köszönöm a receptet!Boldog Karácsonyt neked is és boldog új évet!
Szia!
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.





Ilyet a nagymamám sütött néha. Na ha majd nagy leszek, én is megpróbálom :)