Brassói aprópecsenye - pulykahúsból

Tudom, a brassóit sertéshúsból kell készíteni. Én is azt szerettem volna, de aztán este jöttem rá, amikor kinyitottam a fagyasztót, hogy nincs itthon elegendő sertéshús. Így aztán ez a brassói pulykahúsból készült. Nem vált kárára.

Hozzávalók:
70 dkg pulykacomb
4 nagyobb krumpli
2 nagy fej vöröshagyma
1 kis fej fokhagyma
só, bors, majoranna
kevés olaj
néhány szelet húsos füstölt szalonna

A húst csíkokra vágtam (a hétvégén vettem egy Fiskars szakácskést, egyáltalán nem volt drága, és persze nem profi kés, de nagyságrendekkel jobb, mint az eddigi összes késem - öröm vele pl. húst vágni). A hagymát felkockáztam. A fokhagymát megpucoltam. A krumplit meghámoztam, kockákra vágtam. A szalonnát apró kockákra vágtam.

A krumplit a párolómban megpároltam. Így egyszerűbb, mint főzni, aztán szűrni, aztán hagyni száradni. Csak megpároltam, és otthagytam, amíg nem került rá sor újra. 

A szalonnát kevés olajon megpirítottam, kisütöttem a zsírját. A szalonnapörcöket félreraktam. A húst sóztam, borsoztam, jó bőven majorannát szórtam rá. A forró olajba tettem és megpirítottam, majd kiszedtem lyukas kanállal és félreraktam. A zsiradékon megdinszteltem a hagymát, hozzáraktam a fokhagymát összezúzva. Hozzákevertem a húst, öntöttem bele kb. másfél dl vizet és lefedve megfőztem, nagyjából 25 perc alatt omlósan puhára főtt. 

Egy másik serpenyőben olajat forrósítottam és a krumplit megpirítottam benne pár perc alatt, közben néha megkavartam. 

Végül a húshoz hozzáöntöttem a krumplit és a szalonnapörcöket, összekevertem. Tálalásig fedő alatt hagytam, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

 


 

2009. november 9. 13:12 | 2 komment
Kategóriák: Főétel - hússal Címkék: fokhagyma, hagyma, krumpli, majoranna, pulykahus, szalonna
írta: Gigi

Eddig 2 komment érkezett ()

  • 1.  nagyi
    2010. 01. 07. 21:43

    a pirospaprikát kihagytad belőle ,pedig szebb lessz,gusztább

  • 2.  Gigi
    2010. 01. 08. 13:08

    Legközelebb majd kipróbálom úgy is, de én eddig még csak olyan brassóit ettem, amiben nem volt piros paprika, ezért nem tettem bele én sem. De biztos vagyok benne, hogy nem ront rajta, ha van benne :-).

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.