Rántott sajt

Nagyobbik fiam újra lebetegedett, itthon maradt, nem ment oviba. Így egy picit nehezebb volt a mai ebéddel megbirkózni, szerencsére paradicsomleves maradt tegnapról, de valami második fogást gyorsan ki kellett találnom. Soha nem készítettem még egyedül rántott sajtot, de ma megkívántam, gondoltam, az egyszerű is, gyors is, finom is, jó ebéd lesz belőle.

Hozzávalók:
vastagra szeletelt trappista sajt (én 8 db-ot készítettem)
2 tojás
liszt
zsemlemorzsa
só, bors
olaj a sütéshez

A tojást sóztam, borsoztam, villával felvertem. Aztán sorbaraktam a tányérokat: liszt, tojás, zsemlemorzsa. Egy serpenyőbe olajat öntöttem, nem túl sokat, úgy, hogy nagyjából a sajt feléig érjen majd. Elkezdtem az olajat melegíteni, és mire az első sajtot bepaníroztam, már raktam is bele az olajba. A túl forró olajban ugyanis valószínűleg azonnal kifolyna a sajt. Így viszont nem folyt ki, igaz, a lángot rögtön lejjebb vettem, ahogy belekerült az első sajt.

A panírozás a következőképpen történt: liszt, tojás, liszt, tojás, zsemlemorzsa. Ezzel a módszerrel azokat a sajtokat is össze tudtam fogni, amelyek amúgy szét akartak törni.

Néhány percig kell csak sütni az egyik oldalát (2-3), majd megfordítani lapát vagy fogó segítségével (semmiképpen nem villa, mert kifolyik a sajt). Majd sütni a másik felét is, és mikor kész, papírtörlőre szedni. Szerintem langyosan a legfinomabb.

2009. december 9. 16:43 | 3 komment
Kategóriák: Főétel - hús nélkül Címkék: liszt, olaj, sajt, tojas, zsemlemorzsa
írta: Gigi

Eddig 3 komment érkezett ()

  • 1.  csilla
    2009. 12. 09. 18:42

    Sajnos nincs megbízható módszer a sajt kifolyásának elkerülésére. Egyszer sikerül, másszor nem. De a kifolyt és megsült sajt is finom :)

  • 2.  piszke
    2009. 12. 09. 19:14

    Én a zsemlemorzsát duplázom, és nagyon forró olajba teszem -ekkor hirtelen megsül a panír, nem ázik át és nem mállik le- nem folyik ki. Az olaj forrósága miatt pedig óvatosan többször átfordítom, így sütöm készre.
    De ha működött ahogy próbáltad,akkor maradj a beváltnál..:)

  • 3.  Gigi
    2009. 12. 10. 8:57

    Én is szeretem a kifolyt sajtot is :-), csak az nem mutat olyan jól.
    A zsemlemorzsa duplázásán is gondolkodtam, csak úgy nagyon vastag lett volna szerintem a bunda, így viszont egyértelműen a sajt volt a domináns. Ha legközelebb is sikerül így, akkor maradok ennél a módszernél, ha nem sikerül, akkor próbálkozom más módszerrel is. Köszi a tippeket!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.