Édesség bejegyzései

Mascarponekrémes kapucsínós muffin

A receptet az nlc.hu-ról mentettem le még jóval karácsony előtt. Megsütöttem, és nagyon ízlett mindenkinek, bár nem igazán érződik rajta a kávé íze. Ha legközelebb sütöm, tej helyett is kávét teszek bele.

Hozzávalók:
15 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
1 kávéskanál szódabikarbóna
15 dkg vaj
15 dkg cukor
2 evőkanál főzött erős kávé
2 evőkanál tej
2 tojás
1 kávéskanál őrölt fahéj

kb. 20-25 dkg mascarpone
4-5 evőkanál porcukor
a szóráshoz némi fahéj

Összekevertem a tojást az olvasztott vajjal, a cukorral, a kávéval és a tejjel. A lisztet a sütőporral, a szódabikarbónával és a fahéjjal. Majd az egészet összedolgoztam. Papírkapszlikba raktam, majd 200 fokos sütőben kb. 18-20 percig sütöttem, az első néhány percben légkeveréssel, amíg meg nem emelkedett.

A mascarponet összekevertem a porcukorral, majd habzsák segítségével a muffinok tetejére nyomtam. Végül megszórtam fahéjjal.

 

2012. december 26. 20:44 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Muffin
írta: Gigi

Sütőtökös-csokis muffin

Soha nem hittem volna, hogy sütőtökből ilyen finomság készíthető. Fénykép nincs, mert hamarabb elfogyott, mint hogy le tudtam volna fotózni.

Hozzávalók:
5 dkg puha vaj
0,5 dl tej
12 dkg kristálycukor
1 tk méz
1 tojás
őrölt szegfűszeg, gyömbér, fahéj ízlés szerint
csipet só
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
15 dkg finom liszt
20 dkg sütőtök (megsütve, villával összetörve)
étcsoki apróra vágva (nagyjából 5 dkg)

A hozzávalókat összekevertem, papírkapszlikba adagoltam. 190 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sütöttem.

 

2012. szeptember 29. 20:36 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Muffin Címkék: csoki, fahej, finom liszt, gyömber, kristalycukor, mez, sutotok, szegfuszeg, tojas, vaj
írta: Gigi

Finomságok leveles tésztából

Munka és család mellett úgy gondolom, nem ember és isten ellen való vétek, ha kész leveles tésztát használok ahelyett, hogy magam készíteném el, ami nagyon időigényes lenne. Biztos, hogy saját kezűleg készítve még egészségesebb lenne, de szerintem már az is nagy előny a bolti péksüteménnyel szemben, ha én magam készítem a tölteléket. Ráadásul max. fél órás munkával frissen rakhatom az asztalra, sőt, ha másnap csomagolom munkahelyre/iskolába, még akkor is friss. Az utóbbi időben többfélét is készítettem (fotó nincs mindről), és szerintem fogok még.

Mindegyik esetben egy leveles tésztát használtam (24x40 cm), a sütőt 200 fokra melegítettem és nagyjából 15 percig sütöttem (figyelni kell, akkor jó, amikor már aranybarna).

Sajtos csavart rúd

Kitekertem a tésztát, megkentem tojással, rászórtam a reszelt sajtot. Feldaraboltam nagyjából 1,5 cm x 12 cm-s darabokra, és óvatosan megtekertem, majd sütőpapírral bélelt tepsin kisütöttem. A férjem szerint egy baj van vele: keveset sütöttem :-).

Mini fahéjas csiga

Kitekertem a tésztát, megszórtam fahéjas cukorral. Feltekertem szorosan, majd kb. 1 cm-es csigákat vágtam belőle. Sütőpapírra raktam, megkentem tojással és megsütöttem. A gyerekek pillanatok alatt elkapkodták.

Gombás táska

Kevés olajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát, beletettem a gombát, megfűszereztem, megpároltam. A tésztát kitekertem, felvágtam 8 cm x 8 cm-es négyzetekre, mindegyik közepére tettem gombát, majd háromszög alakúra hajtottam, a szélét villával megnyomkodtam. Lekentem tojással és megsütöttem.

 

Almás batyu

A párolt alma már készen volt, szoktam fagyasztani, ha készül (pici olajon a reszelt almát meg kell párolni, cukorral és fahéjjal). A tésztát kitekertem, felvágtam 8 cm x 8 cm-es szeletekre, egy-egy kanállal tettem mindegyikre az almából, majd batyu formában összehajtogattam - először a két szemben lévő sarkot egymásra, majd a másik kettőt. Lekentem tojással és megsütöttem.

 

2012. szeptember 16. 21:26 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Sós sütemények, Hidegtál, Reggeli Címkék: alma, cukor, fahej, gomba, hagyma, leveles teszta, reszelt sajt, tojas
írta: Gigi

Tej- és tojásmentes csokitorta

Ahogy már korábban írtam, az oviban van tojásallergiás gyerek. Ezért olyan születésnapi tortát kellett keresnem, amiben nincs tojás. Sok keresést nem igényelt a dolog, hamar megtaláltam Sütis néne sütödéjében. Dupláztam az adagot, azaz két lapot sütöttem 23 cm-es tortaformában.

Hozzávalók 1 laphoz:
15 dkg kristálycukor
25 dkg finom liszt
4 evőkanál cukrozatlan kakaópor
fél csomag sütőpor
őrölt fahéj
1 teáskanál szódabikarbóna
2,5 dl víz
1,2 dl olaj
2 teáskanál balzsamecet
vaníliakivonat

töltelék: sárgabarack lekvár
tetejére: tejcsokoládé (10 dkg), cukordara

A sütőt 160 fokra melegítettem. A tortaforma aljába sütőpapírt vágtam, az olaját kikentem margarinnal és kevés lisztet szórtam rá (az oldalára én nem szeretek sütőpapírt tenni, mindig csak a baj van vele).

A száraz hozzávalókat összekevertem, hozzáadtam a nedveseket, jó alaposan összedolgoztam, beleöntöttem a formába és kb. 30 percig sütöttem (tűpróbával ellenőriztem).

Mindkét lapot megsütöttem, hagytam kihűlni. Az egyik lapot megkentem sárgabarack lekvárral, rátettem a másik lapot. Gőz fölött megolvasztottam a csokoládét, rákentem a torta tetejére, majd alaposan megszórtam a cukordarával.

 

2012. május 14. 7:10 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség Címkék: balzsamecet, baracklekvar, finom lliszt, kakaopor, kristalycukor, olaj
írta: Gigi

Vakondtúrás torta

A kisebbik fiam negyedik születésnapját ünnepeltük. Pedig még csak most született, mit született? rohant ki a világba, pedig ha tudta volna, hogy milyen első év vár rá, lehet, hogy bent marad még néhány hétig. De szerencsére azon a nehéz egy éven bőven túl vagyunk, és az én kis 4 évesemből igazi ördögfióka lett, akiről senki nem mondaná meg, hogy valaha koraszülött volt.

A 4. születésnapjára vakondtúrás tortát akartam neki sütni, ezért már időben beszereztem egy vakond alakú marcipánfigurát és utánaolvastam, hogy is működik ez a torta. Nem is olyan bonyolult, mint amilyennek először tűnt. Én túrós tölteléket készítettem hozzá, de bármi jó lehet, ami nem folyik szét.

Hozzávalók a tésztához:
8 tojás
3 evőkanál rétes liszt
3 evőkanál finom liszt (szitálva)
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor (szitálva)
8 evőkanál porcukor
1 teáskanál szalakáli

Hozzávalók a töltelékhez:
45 dkg túró
fél liter tej
5 evőkanál búzadara
5 evőkanál kristálycukor
vaníliakivonat
5 dkg tejcsoki (elhagyható)

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A tortaforma aljára sütőpapírt vágtam, az oldalát pedig margarinnal bekentem, majd kevés lisztet szórtam rá.

A tojásokat kettéválasztottam, a cukrot a sárgájával habosra kevertem, a fehérjéből kemény habot vertem. Óvatosan hozzáadtam a habot a sárgájához, majd hozzákevertem a lisztet, kakaót, szalakálit. A tortaformába öntöttem és betettem a sütőbe, nagyjából 25 percig sülhetett (nem mértem), tűpróbával ellenőriztem.

Miután megsült, hagytam kihűlni, majd nekiálltam "faragni". Eredetileg egy normál méretű (23 cm) tortát sütöttem, de az szerintem túl nagy ehhez a tortához, ezért körbe levágtam belőle úgy 1-1,5 cm-nyit, valamint a közepéből is kifaragtam a tészta nagy részét, hagyva egy kis peremet és mélyedést a tölteléknek.

A tejből, búzadarából, cukorból tejbegrízt főztem a vaníliakivonattal együtt. Még melegen összekevertem a túróval és az apróra vágott tejcsokival. Egy félgömb alakú tálat kibéleltem folpackal és beleöntöttem a masszát, majd a hűtőbe tettem hűlni.

A tészta alját tortaformára raktam, kivettem a keményre dermedt tölteléket a hűtőből, kiszedtem folpackkal együtt az edényből és egy gyors mozdulattal átfordítottam a tésztára. Én magam is csodálkoztam, hogy nem esett szét :-), természetesen az átkanalazás módszer is tökéletesen működhet. Félgömböt formáztam belőle (már nagyon nem kellett formázni, hiszen ezért hűtöttem abban az edényben), és a kikapart tésztát összemorzsolva rányomkodtam a túróra. A végén a tetejére raktam a vakondot és hűtőbe tettem tálalásig.

 

 

 

2012. május 13. 19:33 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség Címkék: buzadara, finom liszt, kakaopor, retes liszt, tej, tojas, turo, vanilia
írta: Gigi

Mókusokat a Mókus-csoportnak - tojásmentesen

Nagyfiam névnapja lesz hétfőn, úgy gondoltam, viszünk be az oviba süteményt, mivel a születésnapja nyáron van, és akkor nem tudunk tortát vinni. Van a csoportban tojásfehérje-allergiás gyerek, ezért a tojást ki akartam hagyni a sütiből, hogy ő is ehessen belőle. Ezért esett a választás a fahéjas linzerre. Két adag tésztát állítottam össze és kiszaggattam mókus alakúra, lett belőle összesen 68 db. Krémként pedig az eredeti narancsos helyett (mivel abban van tojás) almásat készítettem.

Hozzávalók:
2 csomag vanília pudingpor (főzős)
6 dl almaszörp (2 dl szörp + 4 dl víz - így nem kell már plusz cukor hozzá)

Csomómentesre kevertem a pudingport a szörppel és állandó kevergetés mellett felfőztem. Hagytam kigőzölni, majd összeragasztottam vele 2-2 mókust - a krémnek még melegnek kell lenni az összeragasztáshoz, mivel ha meghűl, pillanatok alatt kemény lesz és kenhetetlen. A végén a mókusokat porcukorral megszórtam.

A maradék krémet egy tányérra tettem és hagytam teljesen megdermedni, így almazselét ehetünk.

 

2012. április 15. 9:33 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség
írta: Gigi

Sárgabarackos-túrósrétes muffin

A múltkor maradt néhány réteslapom, a fagyasztóban meg még volt sárgabarack, gondoltam, összehozok egy egyszerű, de finom muffint.

Hozzávalók:
45 dkg tehéntúró
25 dkg sárgabarack (fagyasztott volt)
15 dkg kristálycukor
2 tojás
vaj (kb. 5 dkg)
3 réteslap (ennyi volt a maradék, ennél több is lehetett volna, de elég volt)

A réteslapokat felvágtam, nagyjából 40-45 db lett belőle, így minden muffinhoz jutott 3-4 db.
A túrót a kristálycukorral és a tojással összekevertem. Az apróra vágott sárgabarackot hozzáadtam.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra.

A vajat megolvasztottam, kikentem a muffinsütő formát. A réteslap-darabokat egyesével tettem bele, mindig megkentem vajjal, minden darabot elfordítottam kicsit, így kis "kosárkákat" alakítottam. Belekanalaztam a túrót, ráhajtottam a lapok tetejét, megkentem vajjal, majd nagyjából 25 perc alatt megsütöttem. Maradt némi túró, azt egy felfújt-formába tettem, és szintén megsütöttem.

 

2012. április 2. 9:31 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Muffin
írta: Gigi

Vargabéles vanília öntettel

Múlt hét végén Visegrádon jártunk és a szabadban töltött ebéd során a bográcsban főtt paprikás krumpli után vargabéles kaptunk. Akkor ettem életemben először vargabélest, mindig csak hallottam róla. Mivel nagyon ízlett, úgy döntöttem, megsütöm.

Hozzávalók:
6 db réteslap
40 dkg cérnametélt (kifőve volt ennyi)
50 dkg túró
20 dkg tejföl
5 tojás
15 dkg kristálycukor
vanília kivonat (vagy vaníliarúd kikaparva)
citromhéj
5 dkg vaj
olaj

az öntethez:
5 dl tej
4 tojássárgája
3 evőkanál kristálycukor
citromhéj
vaníliakivonat (vagy egy vanílirúd)

A hozzávalók nagyjából 20x30 cm-es tepsihez elegendők, akkor valamivel magasabb lesz, mint az enyém lett, mert én 23x38 cm-es tepsiben sütöttem. Kisebb tepsi használata esetén kicsit tovább kell sütni.

A cérnametéltet enyhén sós vízben kell megfőzni, leszűrni és olajjal (vagy vajjal), majd hagyni kihűlni. (Nem tudom megmondani, szárazon hány dkg, mert megfőzve volt lefagyasztva, azt vettem elő, és mértem le, miután kiengedett.)

Először a vaníliaöntetet készítettem el. A tojássárgáját a cukorral habosra kevertem, majd hozzáadtam a tejhez a citromhéjjal és a vaníliarúddal együtt. Gőz fölött folyamatosan kavargatva besűrítettem (nem lett túl sűrű, de nekem így ízlik, lehet hozzá tenni lisztet vagy étkezési keményítőt a sűrítéshez). Miután elzártam a gázt, kivettem a vaníliarudat és hagytam hűlni az öntetet.

A túrót a tejföllel, vaníliakivonattal, citromhéjjal együtt botmixer segítségével krémesítettem. Lehet már kapni krémes állagú túrót is, de ha valaki jobban szereti darabosan, akkor elég villával összetörni.

A tojásokat szétválasztottam. A sárgáját a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a túróhoz. A főtt cérnametéltet is hozzákevertem a masszához. A tojásfehérjét kemény habbá vertem, majd óvatosan a tésztás masszához kevertem.

Előmelegítettem a sütőt 200 fokra. A tepsit kikentem olvasztott vajjal, majd három réteslapot (kicsit átszabva a megfelelő mérethez) egyesével beleraktam, minden réteget megkenve vajjal. A szélén kicsit felhajtottam. Beleöntöttem a masszát, egyenletesen elsimítottam. A másik három réteslapot is ráraktam, mindegyiket megkenve olvasztott vajjal (a legfelsőt is). Megszurkáltam villával, majd 40 perc alatt megsütöttem.

Miután kihűlt, felszeleteltem, megszórtam porcukorral és kanalaztam mellé vaníliaöntetet.

Vaníliaöntet helyett lehet savanykás lekvárral (pl. málna) is enni, ebben az esetben érdemes több cukrot tenni a töltelékbe.

 

2012. március 24. 21:49 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség Címkék: cernametelt, reteslap, tojas, tojassargaja, turo, vanilia
írta: Gigi

Gesztenyés-cseresznyés keksz

Ronda, de finom kategória. A recept alapjául Stahl Judit gesztenyés csillaga szolgált, de mivel került bele cseresznye, ezért szóba sem jöhetett, hogy nyomózsákot használjak hozzá. Ezért is lett ilyen ronda. De tényleg finom :-).

Hozzávalók (kb. 30 darabhoz):

25 dkg natúr (cukrozatlan) gesztenyemassza - azért szeretem a natúrt, mert ezt én ízesíthetem, nem lesz túl édes, és sokkal intenzívebb az íze, mint a cukrozottnak
7,5 dkg vaj
8 dkg cukor
1 tojás
egy nagy adag cseresznye (nem mértem, "szemre" raktam bele, fagyasztottat engedtem ki, saját termésből)
2 evőkanál finom liszt

A sütőt 175 fokra melegítettem. A hozzávalókat alaposan összedolgoztam (fakanállal, de géppel is lehet). Kiskanál segítségével halmokat raktam a sütőpapírral bélelt tepsibe, és egy-egy tepsivel 12 percig sütöttem. Hagytam a tepsin hűlni, mert melegen nagyon puha, de kicsit hűlve már ki lehet szedni lapáttal. Nagyon omlós, nagyon finom.

 

2012. március 3. 17:23 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: cseresznye, gesztenyepure, kristalycukor, tojas, vaj
írta: Gigi

Kávés-fűszeres keksz

Készültem csokis sablé Viennois-t sütni. Már összeöntöttem a vajat és a cukrot, amikor rájöttem, hogy egy dekányi kakaópor sincs itthon. Na most mi legyen? Hát az lett, hogy abból gazdálkodtam, amit itthon találtam, így kávés-fűszeres kekszet sütöttem.

Hozzávalók:
25 dkg szobahőmérsékletű vaj
10 dkg porcukor
28 dkg liszt
2 teáskanál instant kávépor (többet is elbír, hogy intenzívebb legyen a kávéíz)
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
1 teáskanál őrölt gyömbér
2 teáskanál őrölt fahéj
1 nagy tojás fehérje
1 csipet só

Először a vajat és a porcukrot kell alaposan összekeverni, majd mehet bele minden egyéb. Ha lágy lenne a tészta, be lehet tenni néhány percre a fagyasztóba, hogy formázható legyen. Kis golyókat formáztam belőle, amiket sütőpapírra helyeztem, és villával ellapítottam. 180 fokon kb. 14 perc alatt megsült. Miután kicsit hűlt (melegen nagyon törékeny), lapáttal szedtem ki a tepsiből és fémdobozba tettem. (34 db lett belőle)

 

2012. február 19. 13:49 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: fahej, finom liszt, gyomber, kave, porcukor, szegfuszeg, tojasfeherje
írta: Gigi

Fűszeres tejszínpuding

Egyszerű és nagyszerű édesség, eredeti néven karácsonyi tejszínpuding (a Nők Lapja karácsonyi számából), de az így február elején elég idétlenül hangzik.

Hozzávalók:
1 liter habtejszín
2 rúd fahéj
3 db csillagánizs
1 teáskanál őrölt gyömbér (vagy 2 cm friss gyömbér reszelve)
10-12 szem szegfűszeg
18 dkg cukor
1 csomag (2,5 dkg) zselatin
1 db narancs vékonyan hámozott héja (én krumplihámozóval hámoztam)

A tejszínt a narancshéjjal és a fűszerekkel felfőztem és 5 percig gyöngyözve főztem. 20 percig állni hagytam lefedve. Leszűrtem, egy keveset kivettem belőle, csomómentesre kevertem benne a zselatint, majd visszaöntöttem és összekevertem. Visszatettem a tűzre, forráspontig melegítettem, kizártam. 18 cm-es tortaformába folpackot tettem (őzgerinc forma is jó), beleöntöttem, majd miután kihűlt, betettem a hűtőbe néhány órára. (Lefedtem, hogy ne vegye át a hűtőben található ételek szagát.)

Amikor megdermedt, levettem a tortaformát róla, és szeleteltem. Nekem egy picit édes, de Sz. szerint pont tökéletes. A gyerekeknek is nagyon ízlett.
Nem nevezném fogyókúrás desszertnek (inkább bele sem gondolok, hány kalóriát tartalmaz), de néha azért megengedhető, mivel nagyon finom.

 

 

2012. február 5. 7:48 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség Címkék: csillaganizs, fahej, gyomber, kristalycukor, szegfuszeg, tejszin
írta: Gigi

Citromos minimuffin

Mostanában nem volt túl sok időm sütni-főzni, alkalmam sem nagyon. Most viszont belehúztam, egymás után több újdonságot is sütöttem, jövök majd az összes recepttel, bár egyik sem saját. Ezt a minimuffint Stahl Judit: Gyors muffinok c. könyvéből vettem. Összesen 3 citrom és 1 narancs kell hozzá.

Hozzávalók (24 mini + 5 normál méretű muffin lett ennyi tésztából):
3 evőkanál reszelt citromhéj
1 evőkanál reszelt narancshéj
4 evőkanál frissen facsart citromlé
15 dkg vaj
2 tojás
20 dkg kristálycukor
20 dkg finom liszt
2 kávéskanál sütőpor
fél kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só
1,5 dl natúr joghurt

a mázhoz: 4 evőkanál citromlé, 1 evőkanál reszelt citromhéj, 20 dkg porcukor (maradt meg belőle)

A sütőt 175 fokra előmelegítettem.

A vajat megolvasztottam. A citromhéjat és a narancshéjat megreszeltem, a levet kifacsartam. A kristálycukrot a 2 tojással habosra kevertem (a botmixer habverő fejével), hozzáadtam a lisztet a sütőporral és a szódabikarbónával, majd fakanállal összekevertem. Végül hozzáadtam a citromlevet, a citromhéjat, a csipet sót és az olvasztott vajat, valamint a legvégén a natúr joghurtot.

Kis méretű muffinpapírom nem volt itthon, ezért a minimuffin sütő mélyedéseit kikentem vajjal, majd belekanalaztam a masszát és kb. 15 perc alatt megsütöttem (tűpróbával ellenőriztem). A maradék masszát a normál méretű sütőbe tett papírkapszlikba kanalaztam, az üres mélyedésekbe vizet tettem, ezt 20-25 percig sütöttem, szintén tűpróbával ellenőrizve.

Amíg a muffinok hűltek, elkészítettem a mázat: 4 evőkanál citromlevet felmelegítettem, belekevertem 1 evőkanál citromhéjat és 20 dkg porcukrot (az eredeti recept 2 evőkanál citromlevet ír, én azt kevésnek találtam, úgy picit más lett volna a megdermedt máz kinézete). Óvatosan rácsorgattam a mázat a muffinokra és megvártam, amíg megszilárdul (pár perc az egész). Nagyon finom édeskés-savanykás  muffinok készültek.

 

2012. január 23. 16:45 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Muffin Címkék: citrom, finom liszt, kristalycukor, porcukor, tojas, vaj
írta: Gigi

Narancsos-csokis muffin

Erre a karácsonyra úgy készültem, hogy mindennel minél hamarabb készen legyek, hiszen 23-án délután még bőven dolgoztam, 27-én reggel megint megyek munkába. Így aztán a sütögetés is a lehető legegyszerűbb dolgokra korlátozódott, ezért sütöttem narancsos-csokis muffint - hamar készen van, és karácsonyi ízeket, illatokat jelent.

Hozzávalók:
20 dkg finom liszt
20 dkg vaj
20 dkg barna cukor
fél csomag sütőpor
2 tojás
5-6 dkg csokoládé (én egy 6 dkg-s Mikulást használtam)
2 kisebb narancs reszelt héja és leve

A puha vajjal összekevertem a cukrot, hozzáadtam a lisztet, a sütőport, a tojást, alaposan összekevertem, beleraktam a darabokra tört csokit, a reszelt narancshéjat, majd a legvégén a narancslevet. Papírkapszlikat raktam a muffin-sütőbe, szétosztottam a masszát. 200 fokon 20 perc alatt megsütöttem, tűpróbával ellenőriztem.

 

2011. december 26. 14:24 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Muffin Címkék: barnacukor, csoki, finom liszt, narancs, tojas
írta: Gigi

Extrán fahéjas keksz

Sütöttem már többféle fahéjas kekszet, mindegyik finom a maga módján, de sosem árt újat kipróbálni, főleg ha valaki annyira szereti a fahéjas dolgokat, mint én. Ez a keksz azért is jó, mert a gyerekeket jól be lehet vonni a sütésbe. Én magam nem nagyon szeretek kiszúrós kekszeket sütni, a pogácsákat is általában négyzet alakúra sütöm az egyszerűség kedvéért, de ha a gyerekeknek "díszítős keksz" sütésre fűlik a foguk, akkor ez egy jó anyag ehhez. A recept a Stahl magazin különszámából való.

Hozzávalók:
25 dkg finom liszt
8 dkg porcukor
egy löttyintésnyi vanília kivonat
1 ek őrölt fahéj
1 csipet só
12 dkg hideg vaj
1 tojás

A tojás kivételével a többi hozzávalót késes robotgéppel összedolgozzuk, míg a keverék morzsás nem lesz. Hozzáadjuk a tojást és gyors mozdulatokkal eldolgozzuk. A masszát folpackba csomagolva fél órára betesszük a hűtőbe.

Felkészítjük a gyerekeket a sütésre, kiválasztjuk a kiszúró formákat, a díszítő cukrokat.

A sütőt 190 fokra előmelegítjük. A tésztát kb. 7 mm vastagra nyújtjuk (nem mértem, ránézésre annyi volt), kiszúrjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire rakva díszítjük. Most én szúrtam ki az összest (így gyorsabb volt, meg most nem is nagyon akartak formázni), a díszítést a fiúk csinálták. Egy tepsire 16 db fért, 8-10 perc alatt megsült, majd tepsi-csere, míg hűl a kész keksz. Összesen két tepsivel készült, a díszítőcukor kicsit megrepedt a tetején, de ez a gyerekeket sem zavarta (engem sem), büszkén ették, hiszen ők készítették.

 

2011. december 17. 14:56 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: fahej, finom liszt, porcukor, tojas
írta: Gigi

Fügés pite

Nem is olyan régen kiderült, hogy a szomszédok bizony tudnak erről a blogról :-). Hát akkor ez a poszt szóljon nekik, elsősorban Évának és Gábornak, akiktől egy hatalmas tál fügét kaptunk a minap. Annyit, hogy nem győztük megenni, pedig mindkét fiam megállapította, hogy finom, és fogyott is rendesen. De azért el nem fogyott. Így hát nekiálltam sütni egy tepsi pitét a már bevált sárgabarackos mintájára, és bizony ennek is legalább olyan sikere volt, mint annak. Kép nincs, a receptet is csak emlékeztetőül vésem ide.

Hozzávalók:
30 dkg liszt (én most finom liszttel készítettem, de lehet teljes kiőrlésűvel is)
25 dkg kristálycukor (barnával kevertem)
2,5 dl tej
1 tojás
1,5 tk sütőpor
fél kg füge (megpucolva volt ennyi)

A tepsi kikenéséhez: vaj, liszt.

A hozzávalókat összekevertem. A fügét hámoztam és negyedeltem, úgy kevertem bele a masszába. A vajjal kikent, liszttel megszórt tepsibe öntöttem, majd a 180 fokosra melegített sütőbe tettem kb. 30 percre. Tűpróbával ellenőriztem.

Kihűlve az igazi.

2011. szeptember 28. 20:42 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség Címkék: finom liszt, fuge, tej, tojas
írta: Gigi
Régebbiek | Végére »