Rusztikus kenyér
Az alábbi kenyeret Susan Loomis: Életünk a Tatin utcában c. könyve ihlette, de nem követtem teljes mértékben az ott megadott receptet.
Hozzávalók:
30 dkg kukoricaliszt
30 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
4 dl víz
2,5 dkg élesztő
1 púpos tk só
1 kk cukor
2 ek burgonyapehely
csipetnyi aszkorbinsav
A kenyérsütő gépben dagasztási programot állítottam be. Miután megkelt, átgyúrtam, beleraktam egy kizsírozott jénai tálba és hagytam még kelni.
A sütőt 220 fokra előmelegítettem, majd a kenyeret 40 perc alatt készre sütöttem. Kissé lapos lett, ez nyilván a rozslisztnek köszönhető. Az íze finom és jól vágható.

Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: eleszto, kukoricaliszt, rozsliszt
írta: Gigi
Hamburger
Idejét sem tudom, milyen régóta készülök hamburgert készíteni otthon. Persze volt már, hogy vettünk hamburger-zsemlét meg fagyasztott hamburgerhúst, de az nem az igazi, még akkor sem, ha nagyságrendekkel jobb a gyorsétterminél. Az igazi hasonlít ahhoz, amit sok-sok évvel ezelőtt nem messze a Ferenciek terétől egy kis hamburgeresnél lehetett enni - nem tudom, megvan-e még. A ma készített hasonlít hozzá :-).
A zsemle receptjét Fűszeres Eszternél találtam.
Hozzávalók:
30 dkg finom liszt
30 dkg rétes liszt
5 dkg puha vaj
3 dl tej
1 tojás
2 dkg élesztő
2 ek cukor
1 tk só
tetejére egy tojás
A hozzávalókat beraktam a kenyérsütő gépbe, és beindítottam a dagasztás programot. Mikor készen lett, 8 zsemlét formáztam belőle és hagytam még kelni egy kicsit. Majd lekentem tojással és 190 fokon 25 perc alatt megsütöttem.
A húspogácsához nem marhahúst használtam, ugyanis a hentesnél nem tudták nekem megdarálni (rossz volt a daráló), én meg ma annyira lusta voltam húst darálni, hogy inkább lemondtam róla. Vettem helyette már darált sertéshúst (tudom, nem illik, de ma ez van, ezt kell szeretni).
8 db nem túl nagy húspogácsához fél kg sertéshúst használtam, adtam hozzá 3-4 gerezd fokhagymát, sót és frissen őrölt borsot. Nagyon kevés olajon pár perc alatt megsütöttem.
A zsemlébe hagymakarikák és uborka, ill. ketchup került a húson kívül, de persze sok egyéb dologgal lehet még bolondítani, pl. csalamádéval, sajttal, salátával, paradicsommal stb.

Kategóriák: Főétel - hússal, Kenyér, pizza Címkék: eleszto, finom liszt, retesliszt, serteshus, tojas
írta: Gigi
Magos bucik
Sokféle kenyér-kifli-zsemle receptet kipróbáltam már, szinte mindet többször is megsütöttem, de van néhány kedvenc, amelyeket gyakrabban sütök a többinél. Ez is olyan lesz, ebben biztos vagyok. Mohánál találtam a receptet, és amikor megláttam, azonnal elmentettem, annyira tetszett. Tegnap megsütöttem, és beváltotta a hozzá a fűzött reményeket, nagyon finom lett.
Hozzávalók:
25 dkg rétes liszt
10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
15 dkg finom liszt
3 ek burgonyapehely
1,5 dl tej
2 dl víz
1 dl olaj
1 csomag száraz élesztő
egy csipet cukor
egy csipet aszkorbinsav
1 csapott ek só
tetejére magok (lenmag és szezámmag volt itthon, de beszerzek napraforgó magot is)
A hozzávalókat bepakoltam a kenyérsütő gépbe, elindítottam a dagasztás programot. Mikor kész lett, lisztezett nyújtódeszkára tettem a tésztát, kinyújtottam nagyjából 2 cm vastagra. Vizet spricceltem rá, majd rászórtam a magokat, megint vizet kapott. Felvágtam 8 db-ra (felnőttekre méreteztem, kijön belőle 10-12 db is), szilikonlappal bélelt tepsire tettem, letakartam és hagytam kb. 20 percet kelni. Közben a sütőt 180 fokra melegítettem. A sütőben 25 perc alatt készre sütöttem.

Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: eleszto, finom liszt, lenmag, retesliszt, rozsliszt, szezammag
írta: Gigi
Köményes kukoricás kenyér
Ma valami újfajta kenyérre vágytam, leginkább kukoricalisztből. Ez lett belőle.
Hozzávalók:
40 dkg finom liszt
20 dkg kukoricaliszt
3,5 dl víz
1 csomag száraz élesztő
2 ek burgonyapehely
1 tk só (legközelebb több kell)
1 tk őrölt kömény
A hozzávalókat belepakoltam a kenyérsütőgépbe, majd elindítottam a dagasztás programot. Mikor készen lett, beletettem a tésztát egy szilikonos sütőformába, bevágtam a tetejét, letakartam egy konyharuhával, és hagytam kb. fél órát kelni. Közben előmelegítettem a sütőt 190 fokra. 40 percig sütöttem.
Sajnos az oldala megint megrepedt (meg kell még tanulnom a formázást, ritkán sikerül repedés nélkül), de az állaga amúgy rendben van. Picit sótlan lett, legközelebb több só kell bele.

Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: finom liszt, komeny, kukoricaliszt
írta: Gigi
Hagymás rozsos kenyér
Hónapokkal ezelőtt láttam egy receptet, amit csak lefirkantottam a papírra, nem is tudom, hol olvastam, aztán félreraktam, nem foglalkoztam vele. A napokban pakolás közben kezembe akadt a papír és jobban megnéztem, majd megállapítottam, hogy "ez így ehetetlen". Nincs benne só, alig van benne folyadék, nem sül át rendesen - hirtelen ennyi problémám volt vele. Gyorsan "átszerkesztettem" és megsütöttem.
Hozzávalók:
40 dkg finom liszt
20 dkg fehér rozsliszt (persze lehet barna is, de én fehéret használok a férfinép becsapása érdekében)
0,5 dl olaj
3 dl víz
1 csomag száraz élesztő
2 ek burgonyapehely
1 tk só
1 csipet cukor
1 tk őrölt kömény
1 kisebb fej hagyma pirítva
A hagymát megpucoltam, felkarikáztam és a melegszendvics-sütőben megpirítottam. Lehetett volna persze olajban is, de így most egyszerűbb volt.
A hozzávalókat belepakoltam a kenyérsütő gépbe (alulra a folyékonyak, fölé a többi), elindítottam a dagasztás programot. Mikor készen lett, kiolajoztam egy jénai tálat, beleraktam a tésztát, a tetejét bevágtam kétszer, majd letakartam és hagytam még kelni vagy fél órát. Közben a sütőt előmelegítettem 180 fokra. A kenyeret nagyjából 40 perc alatt sütöttem meg.
Sajnos a kenyereim oldala rendszeresen megreped, de ez az ízén nem ront. Nagyon finom, puha, illatos kenyér lett a végeredmény.

Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: eleszto, finom liszt, hagyma, komeny, rozsliszt
írta: Gigi
Joghurtos zsemle
Néha már unjuk a szokásos kifliket, zsemléket, újítani kell.
Hozzávalók:
2,5 dl tej
150 gramm joghurt
50 dkg finom liszt
2 ek burgonyapehely
2 tk só
1 tk cukor
1 csomag száraz élesztő
A kenyérsütő gépbe pakoltam a hozzávalókat, elindítottam a dagasztás programot. Másfél óra múlva kivettem a tésztát, nyolc részre vágtam, megformáztam a zsemléket, letakartam, és amíg a sütő bemelegedett 200 fokra, hagytam még kelni kicsit. Aztán lekentem vízzel, betettem a sütőbe, 15 perc alatt megsütöttem.
A tojásos-gombás krémmel valami isteni :-).
Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: finom liszt, joghurt, tej
írta: Gigi
Puffancs
Nem szokásom hetekig ülni egy fényképen és nem posztolni. Most mégis így történt, jó néhány héttel ezelőtt sütöttem ezeket a puffancsokat, és le is fotóztam, csak épp valahogy mindig elmaradt a posztolás. Most pótolom.
A receptet egyébként sajtkukacnál láttam, és rögtön eldöntöttem, hogy kipróbálom. Az első adag megsütése után úgy láttam, a mi családunknak ez túl kicsi adag, túl picik a puffancsok. Ezért a második sütésre növeltem a mennyiségeket, és így már elegendőnek bizonyult.
Hozzávalók:
60 dkg finom liszt
1,3 dl tej
4 ek joghurt
7 dkg vaj felolvasztva
4 kk só
2,5 ek cukor
1 nagy tojás
a tetejére szezámmag, lenmag vagy napraforgómag és tej a kenéshez
A hozzávalókat belepakoltam a kenyérsütőbe és elindítottam a dagasztás programot. Másfél óra múlva bemelegítettem a sütőt 160 fokra, elővettem a muffinsütőt, kikentem vajjal. A tésztát 12 részre osztottam és beleraktam a sütőformába. Lekentem tejjel, szórtam rá lenmagot és hagytam pár percig még kelni. Majd beindítottam a légkeverést is a sütőben és nagyjából 20 perc alatt megsütöttem.
Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: eleszto, finom liszt, joghurt, lenmag, tej, tojas, vaj
írta: Gigi
Pita
Pitát sütni nem egyszerű. Nem tudom, megéri-e. Én most sütöttem, másodszorra már valószínűleg jobban menne, hiszen rájöttem pár dologra közben. De nem biztos, hogy nekiállok majd másodszor, mert szerintem kicsit sok vele a macera. Tény, hogy finom lett, valószínűleg finomabb, mintha készen veszem. Mégsem vagyok benne biztos, hogy megéri. Az alábbiak alapján mindenki döntse el magában.
Hozzávalók:
a kovászhoz:
1,5 dkg friss élesztő (a recept a Szakácsok könyvéből van, és itt szerintem elírták, mert 3-4 gramm friss élesztőről írnak, ami nem létezik, hogy jó legyen. Inkább 3-4 gramm száraz élesztő, vagy nagyjából 1,5 dkg friss, nekem ez utóbbi volt itthon.)
125 ml 30 Celsius-fokos víz (azaz majdnem kézmeleg)
10 dkg finom liszt
a tésztához:
195 ml 22 fokos víz (na persze, biztos mérem :-) )
20 dkg finom liszt
25 dkg rétes liszt
4 dkg porcukor
1 ek só
A kovászhoz összekevertem az élesztőt a vízzel, majd csomómentesen hozzákevertem a lisztet. Letakartam és hagytam állni nagyjából másfél órát a radiátor közelében.
A tésztához összekevertem a kovászt és a vizet, majd fokozatosan hozzáadtam a lisztet és csomómentesre kevertem. Végül belekevertem a cukrot és a sót. Letakartam és hagytam állni pár percig. Ez után megdagasztottam (kézzel) és pihentettem lefedve úgy egy órát.
Jó kis ragacsos tésztát kaptam, így azért formázás közben adtam még hozzá lisztet. Ill. formázás előtt :-).
A sütőt előmelegítettem 220 fokra úgy, hogy benne hagytam egy tepsit is, az is forrósodjon fel. A tésztát 8 részre vágtam és nagyjából gömb alakúra formáztam a részeket, amiket lefedve hagytam pihenni negyed óráig (nagyjából míg a sütő felmelegedett). Ezután egyesével elnyújtottam mindet úgy fél centi vastagra. Úgy oldottam meg, hogy mindig kettőt elnyújtottam, és amíg a másik kettő sült, addig tudott pihenni a tészta.
A sütéssel szenvedtem igazából a legtöbbet. A recept szerint öt perc alatt megsül. Nekem nem ez a tapasztalatom.
Az elnyújtott tésztákat kettesével lapát segítségével rádobtam a forró tepsire (amit persze nem vettem ki a sütőből). Az első kettőt nagyjából 10 percig sütöttem, mire egy kicsit megemelkedtek és kezdett színük lenni. A másik kettőnél már úgy gondoltam, rásegítek kicsit, beindítottam a légkeverést (a 220 fok mellé). Így tényleg megemelkedtek gyönyörűen 5 perc alatt. Húscsipesszel vettem ki a sütőből, majd lefedve hagytam hűlni.
Mire jó a pita? Pl. gyroshoz, falafelhez, vagy egyszerűen csak jól megpakolva sült hússal meg zöldségekkel egy kicsit feldobja a vacsorát. Egy kis darabkát le kell vágni a széléből, és elvileg simán szétnyílik, ha mégsem, akkor késsel rá lehet segíteni. Amelyik normálisan megemelkedett sülés közben, annak nem kellett segíteni.
Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: eleszto, finom liszt, retesliszt
írta: Gigi
Graham zsemle
Néhány hete, amikor feltöltöttem a konyhai készletemet, vettem egy kiló grahamlisztet mindenféle konkrét cél nélkül. Most eljött az ideje a felhasználásnak, sütöttem egy adag zsemlét, és mivel sikere volt, fogom még ismételni, nem megy veszendőbe a többi liszt sem. Sőt, azóta vettem még egy kilót, hogy mindig legyen itthon.
Hozzávalók:
fél dl olaj
3 dl langyos víz
35 dkg finom liszt
15 dkg graham liszt
2 tk só
1 tk cukor
2 ek burgonyapehely
csipetnyi aszkorbinsav
egy csomag száraz élesztő
A hozzávalókat a fent leírt sorrendben beraktam a kenyérsütő gépbe és elindítottam a dagasztás programot. Miután megkelt, kivettem, megformáztam hat db zsemlét, majd letakarva még kb. 20 percig kelesztettem.
A sütőt 190 fokra előmelegítettem, tettem bele vizet, hogy gőzölögjön, majd nagyjából 20 perc alatt megsütöttem a zsemléket.
Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: eleszto, finom liszt, grahamliszt
írta: Gigi
Medvehagymás zsemle
Sikerült egy kis csomag medvehagymát beszereznem. Nem sok, de ahhoz elég, hogy egy-két dolgot kipróbáljak, aztán ha beválik, jobb forrás után lehet nézni. Első kísérlet a zsemle, egyelőre kecsegtető.
Hozzávalók:
3 dl víz
50 dkg finom liszt
2 kk só
1 kk cukor
1 cs száraz élesztő
10-12 szál medvehagyma-levél
2 ek burgonyaszirom
egy csipetnyi aszkorbinsav
A medvehagymát apróra vágtam. Minden hozzávalót a megadott sorrendben belepakoltam a kenyérsütő gépbe, majd elindítottam a dagasztás programot. Másfél óra múlva nem volt időm semmire, úgyhogy ott hagytam még legalább egy órát, majd kivettem a tésztát, 8 részre osztottam, zsemléket formáztam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire tettem, 180 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütöttem.
Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: finom liszt, medvehagyma
írta: Gigi
Cipóban sült tarja - Vkf. XXIV.
A legújabb vkf-ben azt kérte "saját levében", hogy egy kedvenc tárgyunkról írjunk. A konyhában nem igazán tudok felmutatni semmilyen régi, patinás kedvenc tárgyat, szerencsére még nem örököltem semmit, a tárgyakat általában csak hasznosságuk alapján ítélem meg, és nem nagyon van nekik érzelmi töltetük.
Találtam azért olyat, amit rendszeresen és szívesen használok, azt is mondhatnám, hogy a szívemhez nőtt, ez pedig a kenyérsütőgépem. Hauser típusú, kétlapátos, jó nagy kenyeret tudok vele sütni. Három évvel ezelőtt karácsonykor kaptam, pontosabban én választhattam ki. Nagy lelkesen kezdtem bele a kenyérsütésbe, de az első próbálkozásaim sikertelenek voltak. Az első kenyér ehetetlenül kemény volt, a másodikat ugyan meg lehetett rágni, de rettenetesen csúnyára sikerült. A harmadik azt hiszem már megfelelt nagyjából az elvárásoknak. Aztán elkezdtem gyűjteni különböző recepteket, így aztán sütöttem a géppel sima fehér kenyeret, joghurtos kenyeret, fűszeres kenyeret, sajtos kenyeret. És persze elkezdtem használni dagasztásra, dagasztottam benne pizzatésztát, kürtős kalácsot, zsemlét. Aztán félreraktam jó sok időre, csak a dagasztáshoz vettem elő néha. A kenyerek ugyanis nem annyira ízlettek,de nem is az ízükkel volt a baj, hanem azzal, hogy a keverőlapátot sosem szedtem ki sütés előtt, így aztán jókora lyukak voltak a szeleteken, ami egy szendvics elkészítésénél nem túl előnyös.
Aztán jött a tavalyi év, amikor nálam is fellángolt újra a kenyérsütési láz, majd a kiflisütés. A kenyereket tavaly óta nem a gépben sütöm, a gépet csak dagasztásra használom, arra viszont majdnem minden nap. Benne készül a kifli, a zsemle, a kenyér (ez utóbbi mostanában a legritkábban), ha véletlenül máshoz kell kelt tészta, az is (pl. pizza, lepény). Jó sokat van munkára fogva ez a gép, meg is látszik rajta :-). Sütésre most már gyakorlatilag egyáltalán nem használom, ha véletlenül mégis erre vetemedtem az időzítő miatt, akkor sem jártam jól, ugyanis szépen beprogramoztam a gépet, majd elfelejtettem elindítani a programot. Reggel meg ott álltam friss kenyér nélkül. Hát elszoktam már attól, hogy süssön, mit tegyek :-).
A vkf-re készült pályaművemben is csak a dagasztást hagytam rá, meg a kelesztést, a többi munkát én végeztem. A cipóban sült tarja amúgy egy nagyon egyszerűen elkészíthető finomság, ami látványos és tuti siker húsvétkor (nálunk már előtte is az volt, és szerintem a hűtőben tartókodó füstölt sonkának is hasonló sorsa lesz, mint ennek a darab tarjának volt).
Hozzávalók:
fél kg finom liszt
3 dl víz
2 tk só
1 tk cukor
1 csomag száraz élesztő (vagy 2 dkg friss)
kb. fél kg-s füstölt tarja (nyers, hagyományos füstölésű)
fokhagyma
babérlevél
Egy nagy fazékba vizet engedtem, beletettem 2-3 gerezd fokhagymát, 2 babérlevelet, majd kb. 2 óra alatt megfőztem benne a tarját. A vízben hagytam kihűlni. Utána a vizet félreraktam, és krumplilevest ill. második alkalommal hagymás tarhonyalevest készítettem belőle (gyors, finom ebéd :-) ).
A tészta hozzávalóit belepakoltam a gépbe, beindítottam a dagasztás programot. Másfél óra múlva lett kész. Ekkor kivettem a tésztát, kicsit elnyújtottam, majd ráhelyeztem a közben felszeletelt tarját, és szépen becsomagoltam. Kivajazott sütőedénybe tettem és 180 fokon nagyjából 1 óra alatt megsütöttem. Kicsit hagytam hűlni, hogy könnyebb legyen szeletelni. Újhagymával, retekkel és persze főtt tojással ettük.
Kategóriák: Főétel - hússal, Kenyér, pizza, Vigyázz, kész, főzz! Címkék: finom liszt, fustolt hus
írta: Gigi
Túrós zsemle
Tegnap este leültünk vacsorázni, és akkor szembesültem a ténnyel, hogy egyetlen kifli maradt. A vacsorát megoldottuk így, a gyerek nagyon ritkán eszik péksütit, nekem meg nem árt, ha kihagyom, de a páromnak mára készíteni kellett szendvicset, úgyhogy valami nagyon gyors megoldást kellett kitalálnom. A "szaladjunk le a boltba kenyérért" már hónapok óta nem működő megoldás :-), így aztán a Kicsi Vúnál látott recept ugrott be, úgyis volt itthon túró (cél nélkül vettem), gyorsan összeállítottam és megsütöttem. Aztán ma sütöttem egy újabb, most már dupla adagot.
Hozzávalók:
15 dkg túró
7 ek tej
6 ek olaj
20 dkg finom liszt
12 g sütőpor (egy csomag)
1 tk só
1 ek napraforgómag
1 ek szezámmag
1 ek lenmag
tetejére: tej, szezámmag
A túrót alaposan áttörtem, majd hozzákevertem a többi hozzávalót, kézzel jól átdolgoztam. 6 db zsemlét formáztam belőle, lekentem tejjel, megszórtam szezámmaggal, 200 fokon 20 percig sütöttem. Kívül ropogós, belül puha, másnap is nagyon finom és tényleg villámgyors.

Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: finom liszt, lenmag, napraforgomag, sutopor, szezammag, turo
írta: Gigi
Fűszeres koszorú
Nálunk nem szokás húsvétkor kalácsot enni, nem tudom, miért alakult így. Mivel most már jó néhány éve külön család vagyunk, lassan kialakulnak a saját hagyományaink, és ebbe valószínűleg bele fogjuk építeni a húsvéti kalács-evést is, én legalábbis szeretném. A mai sütés is erre volt felkészülés.
Egy ideje már nem vettem meg a Praktika magazint, mert az új stílusa nem igazán jött be nekem, de most megvettem, részben a hozzá adott matricák miatt, hiszen a nagyobbik fiamat nem győzzük ellátni matricákkal :-). Ha meg már megvettem, nyilván megnéztem, mi van benne és bizony jó pár használható ötletet találtam. Az egyik a fűszeres koszorú volt, amit azonnal meg akartam sütni, amint megláttam. Nem is váratott sokat magára a dolog, mivel annyira egyszerű az elkészítése, két gyerek mellett is pillanatok alatt megy. Azt hiszem, húsvétkor is megsütöm, de lehet, hogy még addig is párszor.
Hozzávalók:
25 dkg finom liszt
25 dkg rétes liszt
2,5 dl tej
1 tojás
1,5 kk só
1 kk porcukor
1 csomag száraz élesztő
12 dkg vaj
A töltelékhez: 6-8 ek apróra vágott zöldfűszer, nálam petrezselyemzöld és újhagyma zöldje.
A lekenéshez: 1 tojás, fél dl tejföl.
A tészta hozzávalóit belepakoltam a kenyérsütő gépbe: a tejet, 6 dkg olvasztott vajat, a tojást, lisztet, sót, cukrot, élesztőt. Dagasztás programra állítottam. Másfél-két óra múlva vettem ki, kinyújtottam téglalap alakúra. Rávágtam a maradék 6 dkg vajat, majd rászórtam az apróra vágott hagymát és petrezselymet. Feltekertem, koszorút formáztam belőle, a végeit összedolgoztam. 1,5 - 2 centinként bevágtam a szélét és hagytam még kelni nagyjából negyed órát. Közben felmelegítettem a sütőt 180 fokra. A kész koszorút egy szilikonnal bélelt tepsire raktam, majd a tojás és a tejföl keverékével alaposan lekentem. Nagyjából 30 perc alatt készre sütöttem. Most nincs itthon hozzá főtt sonka, de szerintem nélküle is fejedelmi, akár reggelire, akár uzsonnára.

Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: eleszto, finom liszt, hagyma, petrezselyem, retes liszt, tojas, vaj
írta: Gigi
Magos kifli
Nálunk a kifli sokkal jobban fogy, mint a kenyér. Múlt hét pénteken azért sütöttem kenyeret, hogy hétvégén már ne kelljen :-). Bejött a várakozásom: ma reggelre fogyott el az utolsó morzsa. Igaz, rozsos kenyér volt, amit annyira nem szeret a párom. A fogyókúrának mondjuk az tesz jót, ha nem sütök finom péksüteményt, de kényeztetés címszóval néha muszáj :-). Ma kompromisszumot kötöttem magammal: kiflit sütöttem, de rozsosat. Igaz, világos rozslisztből, így talán be tudom csapni a páromat és nem fogja helyből visszautasítani.
Hozzávalók:
1 csésze világos rozsliszt (2,5 dl)
2 csésze finom liszt
1 csomag száraz élesztő
3 dl tej
1 tk cukor
1,5 tk só
3 tk zabkorpa
2 tk napraforgómag
2 tk lenmag
A kenyérsütőbe tettem dagasztás programra. Amikor megkelt, a sütőt 200 fokra melegítettem. A tésztát hat részre osztottam, minden részt kinyújtottam kicsit, majd feltekertem. Betettem a tepsibe a kifliket és jól megtapogattam vizes kézzel :-). Aztán be a sütőbe szilikonlapon, nagyjából 20 perc alatt megsült.

Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: finom liszt, lenmag, napraforgomag, rozsliszt
írta: Gigi
Majdnem békebeli vajaskifli
Nagyon régen keresem már a békebeli vajaskifli receptjét, azt, amelyiknek isteni vajas íze van, patkó formája és nagyon kevés helyen lehet kapni. A legtöbb boltban csak a neve szerint vajas, íze semmi. Itt a városban van egy pékség, ahol finomat sütnek, de messze van és elég drága is, úgyhogy ritkán jutok hozzá. Kipróbáltam már egy-két receptet, egyik sem az igazi. Ezt a receptet megint Limaránál találtam. Az első sütésnél is finom lett az eredmény, de a másodikra azért kicsit növeltem a vaj arányát, és azt hiszem, ennél maradok, mert így azért finomabb lett. De még mindig nem az igazi :-(. Viszont nagy sikere van otthon, úgy kell beosztani, hogy ki mennyit ehet, ha azt akarjuk, másnapra is maradjon legalább egy reggelire :-)).
Hozzávalók:
2 dl tej
8 dkg tejföl
15 dkg olvasztott vaj
2 csapott tk só
2 ek burgonyapehely
csipet aszkorbinsav
50 dkg finom liszt
1,5 ek barna cukor
egy csomag száraz élesztő
A kenyérsütő gépbe pakoltam a dolgokat és dagasztás programra állítottam. Miután kész lett, kivettem a tésztát, ami meglehetősen olajos, de könnyen kezelhető.
A sütőt 220 fokra melegítettem. A tésztát 10 egyforma részre osztottam (nagyjából 10 dkg-s adagok), kinyújtottam nagyjából tojás formájúra, majd átadtam a 3,5 éves nagyfiamnak, aki "palacsintákat" tekert belőle, én pedig patkó alakúra formáztam. (A fiam segítsége jól látszik a végeredményen :-).) Sütőzacskóba tettem 5-5 darabot, vizet spricceltem a tetejére, bekötöttem a zacskókat. Kb. 20 perc alatt megsült. Nagyon finom, puha kifli lett az eredmény, amiből még a fiam is megevett egy felet még langyosan, pedig ő szinte soha nem eszik pékárut.

Kategóriák: Kenyér, pizza Címkék: eleszto, finom liszt, tejfol, vaj
írta: Gigi



