porcukor bejegyzései

Kávés-fűszeres keksz

Készültem csokis sablé Viennois-t sütni. Már összeöntöttem a vajat és a cukrot, amikor rájöttem, hogy egy dekányi kakaópor sincs itthon. Na most mi legyen? Hát az lett, hogy abból gazdálkodtam, amit itthon találtam, így kávés-fűszeres kekszet sütöttem.

Hozzávalók:
25 dkg szobahőmérsékletű vaj
10 dkg porcukor
28 dkg liszt
2 teáskanál instant kávépor (többet is elbír, hogy intenzívebb legyen a kávéíz)
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
1 teáskanál őrölt gyömbér
2 teáskanál őrölt fahéj
1 nagy tojás fehérje
1 csipet só

Először a vajat és a porcukrot kell alaposan összekeverni, majd mehet bele minden egyéb. Ha lágy lenne a tészta, be lehet tenni néhány percre a fagyasztóba, hogy formázható legyen. Kis golyókat formáztam belőle, amiket sütőpapírra helyeztem, és villával ellapítottam. 180 fokon kb. 14 perc alatt megsült. Miután kicsit hűlt (melegen nagyon törékeny), lapáttal szedtem ki a tepsiből és fémdobozba tettem. (34 db lett belőle)

 

2012. február 19. 13:49 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: fahej, finom liszt, gyomber, kave, porcukor, szegfuszeg, tojasfeherje
írta: Gigi

Citromos minimuffin

Mostanában nem volt túl sok időm sütni-főzni, alkalmam sem nagyon. Most viszont belehúztam, egymás után több újdonságot is sütöttem, jövök majd az összes recepttel, bár egyik sem saját. Ezt a minimuffint Stahl Judit: Gyors muffinok c. könyvéből vettem. Összesen 3 citrom és 1 narancs kell hozzá.

Hozzávalók (24 mini + 5 normál méretű muffin lett ennyi tésztából):
3 evőkanál reszelt citromhéj
1 evőkanál reszelt narancshéj
4 evőkanál frissen facsart citromlé
15 dkg vaj
2 tojás
20 dkg kristálycukor
20 dkg finom liszt
2 kávéskanál sütőpor
fél kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só
1,5 dl natúr joghurt

a mázhoz: 4 evőkanál citromlé, 1 evőkanál reszelt citromhéj, 20 dkg porcukor (maradt meg belőle)

A sütőt 175 fokra előmelegítettem.

A vajat megolvasztottam. A citromhéjat és a narancshéjat megreszeltem, a levet kifacsartam. A kristálycukrot a 2 tojással habosra kevertem (a botmixer habverő fejével), hozzáadtam a lisztet a sütőporral és a szódabikarbónával, majd fakanállal összekevertem. Végül hozzáadtam a citromlevet, a citromhéjat, a csipet sót és az olvasztott vajat, valamint a legvégén a natúr joghurtot.

Kis méretű muffinpapírom nem volt itthon, ezért a minimuffin sütő mélyedéseit kikentem vajjal, majd belekanalaztam a masszát és kb. 15 perc alatt megsütöttem (tűpróbával ellenőriztem). A maradék masszát a normál méretű sütőbe tett papírkapszlikba kanalaztam, az üres mélyedésekbe vizet tettem, ezt 20-25 percig sütöttem, szintén tűpróbával ellenőrizve.

Amíg a muffinok hűltek, elkészítettem a mázat: 4 evőkanál citromlevet felmelegítettem, belekevertem 1 evőkanál citromhéjat és 20 dkg porcukrot (az eredeti recept 2 evőkanál citromlevet ír, én azt kevésnek találtam, úgy picit más lett volna a megdermedt máz kinézete). Óvatosan rácsorgattam a mázat a muffinokra és megvártam, amíg megszilárdul (pár perc az egész). Nagyon finom édeskés-savanykás  muffinok készültek.

 

2012. január 23. 16:45 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Muffin Címkék: citrom, finom liszt, kristalycukor, porcukor, tojas, vaj
írta: Gigi

Extrán fahéjas keksz

Sütöttem már többféle fahéjas kekszet, mindegyik finom a maga módján, de sosem árt újat kipróbálni, főleg ha valaki annyira szereti a fahéjas dolgokat, mint én. Ez a keksz azért is jó, mert a gyerekeket jól be lehet vonni a sütésbe. Én magam nem nagyon szeretek kiszúrós kekszeket sütni, a pogácsákat is általában négyzet alakúra sütöm az egyszerűség kedvéért, de ha a gyerekeknek "díszítős keksz" sütésre fűlik a foguk, akkor ez egy jó anyag ehhez. A recept a Stahl magazin különszámából való.

Hozzávalók:
25 dkg finom liszt
8 dkg porcukor
egy löttyintésnyi vanília kivonat
1 ek őrölt fahéj
1 csipet só
12 dkg hideg vaj
1 tojás

A tojás kivételével a többi hozzávalót késes robotgéppel összedolgozzuk, míg a keverék morzsás nem lesz. Hozzáadjuk a tojást és gyors mozdulatokkal eldolgozzuk. A masszát folpackba csomagolva fél órára betesszük a hűtőbe.

Felkészítjük a gyerekeket a sütésre, kiválasztjuk a kiszúró formákat, a díszítő cukrokat.

A sütőt 190 fokra előmelegítjük. A tésztát kb. 7 mm vastagra nyújtjuk (nem mértem, ránézésre annyi volt), kiszúrjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire rakva díszítjük. Most én szúrtam ki az összest (így gyorsabb volt, meg most nem is nagyon akartak formázni), a díszítést a fiúk csinálták. Egy tepsire 16 db fért, 8-10 perc alatt megsült, majd tepsi-csere, míg hűl a kész keksz. Összesen két tepsivel készült, a díszítőcukor kicsit megrepedt a tetején, de ez a gyerekeket sem zavarta (engem sem), büszkén ették, hiszen ők készítették.

 

2011. december 17. 14:56 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: fahej, finom liszt, porcukor, tojas
írta: Gigi

Citromtorta

Szombaton az idei év első bográcsozását vittük véghez, pörkölt készült őzcombból és marhalábszárból. Úgy gondoltam, desszertnek jó lesz egy kis citromos finomság, amit már elég régen készültem megsütni, de csak most került rá sor. A recept a Szakácsok könyvéből való, és azt hiszem, nem utoljára készült, ugyanis sikere volt a gyerekek és a felnőttek között is. (Fénykép persze nincs a már említett okok miatt.)

Hozzávalók:
az omlós tésztához:
187 gramm vaj
1 csapott tk só
1 kis tojás sárgája
1 csapott tk porcukor
0,5 dl tej
25 dkg finom liszt

a citromkrémhez:
3 nagyobb citrom héja
160 ml frissen facsart citromlé (ez nagyjából a három citrom leve)
23 dkg porcukor
4 tojás
30 dkg vaj

A hozzávalókból két db tortára elegendő tészta készül, a másik felét én lefagyasztottam, de hűtőben is eláll egy-két napig.

Összedolgoztam a tészta hozzávalóit, majd fóliába csomagolva hűtőbe tettem. A recept szerint legalább két órára, de nekem ennyi időm nem volt, kb. egy órát volt hűtőben.

Elővettem a pitesütő formát, és a kb. 3 mm-esre kinyújtott tésztát belesimítottam, lenyomkodtam a sarkokat, majd a peremen túlnyúló részeket levagdostam. Megszurkáltam a tésztát és hűtőbe tettem.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A tésztára vágtam egy sütőpapírt, erre száraz babot tettem, és kb. 18 percig sütöttem. Majd levettem a babot és a papírt, és további 5 percig hagytam még sülni. Kivettem a sütőből, és simán ki tudtam emelni a formából, rácson hagytam hűlni. (A kiemeléssel azért óvatosan, hasznos lehet egy alacsony peremű szétszedhető tortaforma.)

A krémhez a citrom héját és a porcukrot összedolgoztam kézzel, majd hozzáadtam a tojásokat és kézi habverővel összekevertem. Beleöntöttem a citromlevelet, majd gyöngyöző víz felett folyamatosan kevergetve addig melegítettem, míg össze nem sűrűsödött. A könyv szerint ez kb. 82 foknál történik meg, nekem nincs hőmérőm, érzésre dolgoztam.

Levéve a tűzről leszűrtem, majd hagytam hűlni (kb. 60 fokig, megint csak érzésre). Hozzáadtam a darabokra vágott puha vajat, és gépi habverővel hosszú percekig krémesítettem, nagyjából 5-10 percig, nem mértem, de szép sima, sűrű krémet kaptam.

Beleöntöttem a kész tortalapba és hűtőbe tettem tálalásig. Igazán intenzív citromízű torta lett.

2011. március 14. 16:54 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség Címkék: citrom, finom liszt, porcukor, vaj
írta: Gigi

Mézeskalács

Eddig soha nem sütöttem mézeskalácsot, aminek az az egyszerű oka, hogy nem rajongok érte különösebben. Tavaly az oviban karácsonyi vásár volt, amire anyu sütött egy nagy adagot, én díszítettem. Akkor kiderült, hogy a gyerekeim viszont rajonganak érte. Az meg tény, hogy gyerekekkel sütni jó móka. Így aztán ma délután munka után nekiálltunk. Olyan tésztát találtam a Mesterszakács magazinban, amit nem kell pihentetni, nekünk ez volt az ideális.

Hozzávalók kb. 160 darabhoz:
75 dkg finom liszt
25 dkg graham liszt
3 kávéskanál szódabikarbóna
2 kávéskanál őrölt fahéj
2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 kávéskanál őrölt gyömbér
30 dkg porcukor
30 dkg vaj
2,5 dl méz
3 tojás

A lisztet összekevertem a szódabikarbónával, a fűszerekkel és a porcukorral. Belevágtam a hideg vajat, összedolgoztam, amennyire tudtam. Hozzáadtam a tojást és a mézet és közepesen kemény tésztát gyúrtam belőle.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, két tepsit kibéleltem sütőpapírral. Szóltam a fiúknak, hogy jöhetnek, majd lisztes nyújtódeszkán kinyújtottam egy kis adag tésztát kb. 3 mm vastagra, a gyerekek kezébe nyomtam a kiszúró formákat, és segítettem nekik tésztát a tepsire rakni.

 

Egy tepsi tésztát 8-10 percig sütöttem, majd rácsra raktam hűlni. Langyosan finom puha volt, a gyerekek jó néhányat elmajszoltak munka közben. Amikor kihűlt, néhányat kidekoráltam dekor toll segítségével, de nem volt már nagyon energiám díszíteni, így ez elmaradt. Két hatalmas dobozzal lett belőle. Szerintem díszítés nélkül is el fog fogyni :-).

Update: amint kihűlt, beletettem fém kekszes dobozba. Egyáltalán nem keményedett meg, nem kellett várni rá napokat, hogy ehetővé váljon. Ha viszont szabad levegőn van, természetesen szikkad. Az íze két nappal később jóval intenzívebb, és még nekem is ízlik, pedig mint említettem, nem rajongok a mézeskalácsért.

2010. december 3. 20:36 | 1 komment
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: fahej, finom liszt, grahamliszt, gyomber, mez, porcukor, szegfuszeg, tojas, vaj
írta: Gigi

Csíkos fahéjas keksz

Már aznap kiszúrtam ezt a kekszet, amikor megjött a Nők Lapja Konyha novemberi száma. Ma jutottam el odáig, hogy megsüssem. Pillanatok alatt készen van - a gyerekek "segítségével" is kb. fél óra az elkészítése, + 10-12 perc a sütés. És nagyon megéri.

Hozzávalók:
20 dkg liszt
12 dkg vaj
12 dkg porcukor
4 tojás sárgája
1 tk fahéj
kevés kristálycukor a szóráshoz
vanília kivonat

A puha vajat a porcukorral habosra kevertem gépi habverő segítségével. Hozzáadtam egyenként a tojás sárgákat és tovább habosítottam. Beleszitáltam a lisztet és simára kevertem.

Két részre osztottam a tésztát. Az egyikbe löttyintettem egy kis vanília kivonatot, a másikba pedig a fahéjat kevertem bele.

A sütőt 180 fokra előmelegítettem. Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, majd fogtam a habzsákot egy nagyobb lyukú csővel, és a vaníliás tésztát belekanalaztam. Egy kekszhez 2 vaníliás csíkot húztam, egymástól kb. 1 cm távolságra. Egy-egy keksz között kihagytam néhány centit, hogy ne süljenek össze. Amikor elfogyott a vaníliás tészta, a fahéjassal folytattam. A két vaníliás csík közé és mellé is tettem fahéjasat. (A maradékot meg keresztben helyeztem el néhány kekszhez.) Összesen 20 db kekszem lett így, amik elég neccesen fértek el a tepsin. Lehet, hogy érdemes kisebbeket készíteni, többet, két tepsiben. De így is jó, ráadásul hamarabb készen van.

Megszórtam kristálycukorral a kekszet, majd az előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt megsütöttem. Amikor kivettem a sütőből, egy lapát segítségével kitettem hűlni. Ilyenkor még nagyon óvatosan kell vele bánni, mert puha. Néhány perc alatt kihűl és igazi keksz-állaga lesz. A gyerekeknek (is) nagyon ízlett.

 

 

2010. november 20. 14:16 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: fahej, finom liszt, porcukor, tojas, vaj, vanilia
írta: Gigi

Szülinapi torta kétszer - fondant

A héten volt a nagyobbik fiam ötödik születésnapja. Ennek örömére meghívta néhány barátját az óvodából, a bulit hétfőn tartottuk. Akkor egy puncstortát sütöttem, de fiúnak mégsem akartam rózsaszín tortát, ezért kék lett. Ez volt az első fondant-nak díszített tortám, ahhoz képest nem lett nagyon csúnya. A gyerekeknek mindenesetre tetszett, a golyókat gyorsan lekapkodták róla.

Sütöttem még nekik túrós muffint is mini változatban, dekorcukorral díszítettem.

 

A családdal ma ünnepeltünk, mára a nagyfiú csokitortát kért. Annyit változtattam a receptem, hogy nem kandírozott narancshéjjal készítettem, hanem kandírozott eperrel. Ehhez narancssárga fondant-t készítettem.

 

 

A fondant készítését Melindától lestem el, persze az én tortáim messze nem lettek olyan szépek, mint az övéi, de ezzel a fondant-nal annyira könnyű bánni, hogy kis gyakorlással azért belejöhetek én is. Na persze annyira szépek még akkor sem lesznek, de talán szebbek a mostaniaknál. Az alábbi adag a két tortához elegendő volt.

Hozzávalók:
1 kg porcukor átszitálva
6 ek víz
2 ek méz
1 ek margarin
1 ek zselatin

A porcukor felét egy tálba tettem.

A vizet a zselatinnal összekevertem, felmelegítettem, beletettem a mézet és a margarint és addig melegítettem, amíg minden el nem olvadt. (Nem főztem!)

A zselatinos masszát elkevertem a porcukorral, fakanállal. A porcukor másik felét lassan adagoltam hozzá, amikor fakanállal már nem ment, akkor kézzel folytattam. Amikor összeállt az egész, még pár percig gyúrtam (jól beleizzadtam). Beletettem egy zacskóba és betettem a spájzba pár napra.

Amikor eljött az első torta sütése, akkor a massza kb. felét átgyúrtam, majd kék ételfestékkel összegyúrtam, alaposan. A gyúródeszkára étkezési keményítőt szórtam, és a fondant-t vékonyra nyújtottam. Ráhelyeztem a tortára, formára vágtam. A levágott részekből golyókat készítettem, és minden szelethez tettem egyet. A többi fondant-t visszatettem a zacskóba a hét végéig.

A másik tortához való massza nagy részét piros és sárga ételfestékkel gyúrtam össze, egy kis részét pedig csak sárgával. A narancssárgát kinyújtottam, rátettem a tortára, a sárga és kék fondantból kicsi rózsákat készítettem, a többiből pedig kis golyókat a torta köré.

Korábban kipróbáltam a pillecukorból készült fondant-t is, de azzal nem tudtam ilyen ügyesen bánni, túl ragacsos volt, így maradok ennél a verziónál. Igaz, nem tudom, mikor lesz alkalom legközelebb a tortasütésre, de ez a módszer tetszik, és úgy tűnik, a család sincs ellene. Az első tortánál kicsit édesnek találták, de a csokitortával már nem tűnt túl édesnek, azzal jobban ízlett.

2010. augusztus 21. 20:45 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség Címkék: mez, porcukor, zselatin
írta: Gigi

Bécsi ujjak

Még a múlt héten a szülinapra készülődve sütöttem két adagot ebből a süteményből, amit én személy szerint mindig nagyon szerettem, de eddig sosem sütöttem. Ugyanis nem tudtam, hogy kell, és el sem tudtam képzelni, hogy ennyire egyszerű. Most az Aprósütemények c. Vince-kiadványból már meg tudom sütni, és mivel a családnak is ízlik, valószínűleg fogom is.

Hozzávalók 1 adaghoz, azaz kb. 16-18 db-hoz:
12 dkg puha vaj
kevés vanília aroma
1 tk reszelt citromhéj
5 dkg porcukor
1 tojás
15 dkg liszt
csokoládé a bevonáshoz (nálam most maradék csokinyuszik, de étcsokival az igazi)

A sütőt 200 fokra melegítettem.

A vajat a vaníliával, a citromhéjjal és a porcukorral habosra kevertem. Hozzáadtam a a tojást, majd a lisztet. Elővettem a habkinyomó pisztolyomat (persze habzsák is tökéletesen megfelel a célra) és a csillag formájú betéttel megpróbáltam 6-8 cm hosszú, nagyjából 1,5 cm széles csíkokat nyomni a sütőpapírral kibélelt tepsire. Egy tepsibe nagyjából 8-10 darabot sikerült, eleinte még egy kicsit bénáztam, de hamar belejöttem. 7-10 perc alatt megsül, inkább 10. A tepsiből azonnal kivettem (lapát segítségével, mert különben törik) és rácson hagytam hűlni.

A csokoládét gőz fölött felolvasztottam és a kész sütiket belemártogattam. Ez a folyamat nem volt olyan nagyon egyszerű, ez látszik is a végeredményen, de a nem igazán szép látványt feledteti az íz :-). Egy kis gyakorlattal gyönyörű kekszeket lehet sütni.

 


 

2009. május 20. 16:14 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: csoki, finom liszt, porcukor, tojas, vaj
írta: Gigi

Csokoládés sablé Viennois

Néhány nappal ezelőtt anyunak kifordult a jobb karja a helyéről, a vállát kellett visszatenni. Nem kicsit volt fájdalmas dolog. Mivel anyu jobbkezes, most szinte semmit nem tud elvégezni, amit korábban megszokott, három hétig fel lesz kötve a karja, és lehet, hogy még jó néhány hétig fájni fog utána is. Egy kézzel nem tud sütni sem, pedig azt minden hétvégén szokott, ünnepekre meg legalább 2-3, de inkább 5-6 fajta süteményt is elkészít. Most húsvétra nem. Van ugyan fagyasztva süti, de úgy tűnik, aprósüteményre, kekszre is vágynak, ugyanis odáig fajult a dolog, hogy megkért: vegyek bolti teasüteményt. Ilyet ő még soha. Kérdeztem tőle, tudja-e, mi van abban? Azt mondja, nem. Mondom neki: ez a gond, mert én sem tudom. Megígértem, hogy sütök nekik én valami "rágcsálnivalót". Még vasárnap összeállítottam és megsütöttem két adag vaníliás sablé diamant-t, a felét hétfőn vitte át nekik a párom. A tészta összeállítása közben elgondolkodtam: én a két adagba több mint 500 Ft értékben tettem csak vajat (és ez a legolcsóbb vaj volt). Mi lehet abban a bolti teasüteményben, aminek kilója 560 Ft-ba kerül? Vaj biztos nem, mert a múltkor kiváncsiságból megnéztem egy csomag kekszet, amire rá volt írva a név: Vajas keksz. A hozzávalók között növényi olaj szerepelt, vaj még csak véletlenül sem. Gondolom, a többivel is hasonló a helyzet. Nos, anyuéknak meglehetősen ízlett a vaníliás keksz, mára (szerda) el is fogyott az egész. Még jó, hogy tegnap összeállítottam két adag csokoládésat, megsütni már nem volt időm, a hűtőben várta a sorsát, ami ma beteljesedett. A recept természetesen a Szakácsok könyve-ből való.

Hozzávalók kb. 40 db-hoz:
26 dkg finom liszt
3 dkg kakaópor
25 dkg szobahőmérsékletű vaj
10 dkg porcukor
1 nagy tojás fehérje (40 g)
2 csipet só

A vajat robotgéppel habosra kevertem. Hozzáadtam a porcukrot, a tojásfehérjét, a sót és tovább kevertem kb. 1-2 percig. A lisztet és a kakaóport összeszitáltam egy tálba, majd hozzáadtam a masszához és gyorsan összekevertem (nem túl sokáig). Folpackkal lefedve hagytam a hűtőben megdermedni. Időhiány miatt csak másnap vettem ki, akkor két rudat formáztam belőle, átmérőjük nagyjából 3-4 cm lehetett. Egy centi vastag szeleteket vágtam és 180 fokon 15 percig sütöttem. Kihűlés után raktam kekszes dobozba. Tálaláskor meg lehet szórni porcukorral. 

 

 

2009. április 8. 17:13 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: finom liszt, kakao, porcukor, tojasfeherje, vaj
írta: Gigi

Sablé Viennois

A múltkor kaptam anyutól egy doboz "Vajas keksz"-et. Megkóstoltam, és gyanús volt az íze. Megnéztem, mit tartalmaz - mondanom sem kell, vaj egy gramm sem volt benne. Helyette növényi olajjal készítették. Ekkor döntöttem el, hogy soha többet nem veszek bolti kekszet. Az utóbbi hetekben már eléggé ráálltam a keksz-sütésre, mindig van legalább egy-két fajta a süteményes dobozban, de ezentúl még inkább odafigyelek, hogy legyen itthon házi keksz, ha jönne valaki.

Ezt a kekszet már akkor kinéztem, amikor beszereztem a Szakácsok könyve-t, de kicsit mindig tartottam tőle. Habzsákot ugyanis eddig még nem használtam, ez meg is látszott rajtam, amikor küzdöttem a készítéssel.

Hozzávalók kb. 50 darabhoz:
190 g szobahőmérsékletű vaj
75 g porcukor
csipetnyi só
vaníliaaroma
1 tojásfehérje
225 finom liszt

A vajat robotgéppel habosra kevertem, hozzáadtam a porcukrot, sót, vaníliát, tojásfehérjét és jó egy percig kevertem. Végül hozzáadtam a lisztet és alacsony fokozatosan teljesen összedolgoztam.
A sütőt 180 fokosra melegítettem. A tepsibe sütőpapírt tettem. A masszát belekanalaztam a habzsákba és megpróbáltam valami normális formát kinyomni belőle. Mivel semmi gyakorlatom nincs, ez elég nehezen ment, meg is látszik az eredményen :-). 12-15 perc alatt megsütöttem, majd hagytam kihűlni és süteményes dobozba pakoltam. Meg lehetne szórni porcukorral, nekem nem hiányzik róla

 

 

A keksz nagyon finom, de nagyon macerás, legalábbis nekem. Annak, akinek sokkal nagyobb gyakorlata van a habzsák használatában, nagyon ajánlom a kipróbálását! Én egyelőre lemondok a további sütésről, amíg nem szerzek egy profi habzsákot (az eldobható kétszer is kiszakadt), és valami módon egy kis gyakorlatot a használatában.

2009. január 26. 13:21 | 3 komment
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: finom liszt, porcukor, tojasfeherje, vaj, vanilia
írta: Gigi

Fahéjas keksz

Tegnap édességre vágytam. Két gyerek mellett nem árt, ha gyorsan össze lehet dobni azt az édességet, és esetleg a család is örül neki. Stahl Judit receptjére bukkantam, aminek az összeállítása nagyjából 3-4 percet vett igénybe, a sütése pedig 10-12 percet - tehát a gyorsasággal minden rendben. A fiam rögtön megevett belőle kettőt - tehát a család is örült neki.

Hozzávalók:
15 dkg puha vaj
4 ek porcukor
vaníliaaroma
15 dkg liszt
1 ek étkezési keményítő
3 kk fahéj

A hozzávalókat összekevertem, majd szilikonlapra raktam fél evőkanálnyi masszát, amit villával szétnyomtam. Az eredeti receptben nyomózsák volt, én most nem szórakoztam ilyesmivel, így sokkal gyorsabb volt. Nagyjából 3-4 cm átmérőjű kekszek lettek, amiket 190 fokos sütőben 10-12 percig sütöttem, inkább 12, mint 10. Összesen 31 db készült. A képen a maradék látható, ami valószínűleg ma el is fog fogyni.

 


 

 

2008. november 19. 12:14 | 5 komment
Kategóriák: Édesség, Keksz Címkék: fehej, finom liszt, porcukor, vaj
írta: Gigi

Cappuccino

A házi keverésű cappuccino-por ötletét Ritánál olvastam, és arra gondoltam, tényleg nem rossz ajándék, persze saját kezűleg festett bögrével együtt. Ez utóbbit majd el fogom készíteni, ha épp aktuális lesz, egyelőre csak meg akartam kóstolni a cappuccinót. Idő közben beszereztem egy tejhabosítót is, így aztán igazán krémes cappuccinót ihatunk itthon is.
Az utóbbi időben egyébként is rákaptam a kávéivásra, bár sokszor nem a koffein miatt, így aztán néha kisebb nehézség elé állítom a különböző éttermek, kávézók személyzetét, amikor valamilyen kávét koffeinmentesen kérek. Szoktak is csodálkozni, de azért a legtöbb helyen ez már megoldható. Itthon leginkább tejeskávét iszom nescaféból, édesítővel, néha hidegen, mikor hogy tartja kedvem. Azt hiszem, most a tejhabosítóval kicsit majd megváltoznak a szokásaim, de nem nagyon :-).

A por hozzávalóiban picit változtattam saját ízlésünknek megfelelően, és kihagytam belőle a kakaóport. Amit beleraktam:
3,5 dkg nescafé
8 dkg completta
4 dkg porcukor
1 teáskanál fahéj
1 csomag vaníliás cukor

Két deci tejhez két teáskanál port rakok, az egész nagyon krémes, és minimális a koffeintartalma, legalábbis szerintem. Így aztán napjában akár többször is élvezhető az íze :-). 
2007. október 7. 13:13 | 2 komment
Kategóriák: Ital Címkék: kave, porcukor
írta: Gigi

Mákos krémes

Szeretem a mákos finomságokat. A beigli is legyen mákos, a csodakifli is legyen mákos, a bobájka is legyen mákos. Természetesen a mákos krémes is legyen mákos. Ez utóbbira panasz nem lehet, van benne mák bőven.

Hozzávalók:
piskóta 6 tojásból (6 tojás, 6 evőkanál liszt, 6 evőkanál cukor, sütőport és/vagy szalakáli)
30 dkg darált mák
2 tojás
15 dkg margarin
3 dkg porcukor
2 dl tej
1 csomag sütőpor
3 dkg liszt
esetleg kevés rum
A krémhez:
4 dl tej
4-5 evőkanál liszt
10 dkg porcukor
20 dkg margarin
(készülhet vanília ízű pudingporral is liszt helyett)
Tetejére csokimáz (margarin + kakaó vagy olaj + tortabevonó)

A mákot a két tojással, 15 dkg margarinnal és 3 dkg porcukorral jól kikavarjuk, hozzáadunk 2 dl tejet, 1 csomag sütőport és 3 dkg lisztet. Egy tepsit kizsírozunk, kilisztezünk és beleöntjük a masszát.
Elkészítjük a piskótatésztát (tojás habot keményre verjük, a tojás sárgáját a cukorral habosra keverjük, összekeverjük a két részt és a lisztet meg a sütőport hozzáadjuk) és ráöntjük a mákos masszára.
Forró sütőben (kb. 200 fok) tűpróbáig sütjük.
Amikor a tepsiből kiborítjuk, a piskótatészta lesz alul. A tetejét meglocsolhatjuk rummal.
Miközben hűl, elkészítjük a krémet. A tejből és a lisztből pépet főzünk. A porcukrot és a margarint habosra keverjük, majd hozzáadjuk a főzött krémhez. Az egészet a kihűlt tésztára kenjük.
Tetejére csokimázat készítünk, persze ezt is csak akkor lehet rákenni, ha már teljesen kihűlt.

2007. szeptember 24. 15:17 | 13 komment
Kategóriák: Édesség Címkék: finom liszt, mak, margarin, porcukor, tej, tojas
írta: Gigi